VIDEÓ: Erőszakkal vették vissza a percekkel korábban eladott Ladát az új tulajtól az eladók

A Hatvani Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azokkal a tettestársakkal szemben, akik miután eladtak a sértettnek egy autót, a szerződés átadásáért további pénzt követeltek, majd miután ezt nem kapták meg egyikük a sértettet kirángatta a tulajdonából, majd a kocsival közösen elhajtottak a helyszínről – írja az ugyeszseg.hu

2019 novemberében az egyik vádlott eladásra kínált egy gépjárművet, melyre rövid időn belül jelentkező is akadt. A felek november 27-én, délben egy hatvani benzinkúton beszéltek meg találkozót az üzlet nyélbeütése céljából. A jármű megtekintése után megállapodtak a 140.000 forintos vételárban, és a töltőállomás vendégterében megkötötték a szerződést, aláírták a papírokat, melyen I. rendű vádlott eladóként, II. rendű vádlott pedig tanúként szerepelt.

Az autóhoz történő visszatérés során I. rendű vádlott közölte a vevővel, hogy a megkötött adásvételi szerződést csak további 100.000 forint kifizetése esetén fogja átadni neki.

A vevő a követelésnek nem tett eleget és beült a megvásárolt járművébe.

Ekkor az I. rendű vádlott fogta és kirángatta a sértettet a vezető ülésből, majd ellökte őt az autótól, ezt követően II. rendű vádlott beszállt a volán mögé megvárta, amíg társa is beül mellé, majd az eladott autóval távoztak a helyszínről.

A Hatvani Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában arra tett mértékes indítványt a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottakkal szemben – ha az előkészítő ülésen a bűnösségüket továbbra is beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról –, hogy a bíróság velük szemben 2 év 6 hónap börtönt szabjon ki és 2 évre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

A benzinkút egyik biztonsági kamerája rögzítette az esetet:

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán