VIDEÓ: Erősen ittas állapotban vezetett egy szolgálaton kívüli rendőr

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy rendőrtiszttel szemben a Tiszaújvárosi Járásbíróságon.

A vádirat szerint  egy rendőrtiszt – szolgálaton kívül – jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd reggel 5 órakor ittasan közlekedett a 35-ös számú főútvonalon Tiszaújváros irányába. A férfi az autóját nem tudta a sávban tartani, többször oldalirányba kitért, hol az útpadkán, hol pedig a záróvonalat átlépve, részben a bal oldali forgalmi sávban közlekedett. A rendőrtiszt az útburkolati jelet is figyelmen kívül hagyta, a balra kanyarodó forgalmi sávból egyenesen haladt tovább a forgalom elől elzárt területen.

A rendőrtiszt Tiszaújvárosban lehúzódott egy autóbusz megállóba, majd a gépkocsiban elaludt. A vezetői engedélyét a rendőri intézkedés során elvették.

A nyomozó ügyészségen történő gyanúsítotti kihallgatás során a tiszt nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és – a törvény kötelező rendelkezése alapján – határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a férfival szemben.

A cselekményt a térfigyelő kamerák rögzítették.

Hirdetés

 

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön

    Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön


  • Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé

    Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé


  • Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról

    Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról


  • Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban

    Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban


  • Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta

    Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta


  • Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó

    Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó


  • A driftelést és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozást is egyértelműbben tiltanák az új KRESZ-ben

    A driftelést és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozást is egyértelműbben tiltanák az új KRESZ-ben


  • Csúnyán lezúzta a Teslát egy furgon az 5-ös úton

    Csúnyán lezúzta a Teslát egy furgon az 5-ös úton


  • Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás

    Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás


  • Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket

    Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket


  • Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón

    Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón


  • Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton

    Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton


  • Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette

    Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette


  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak


  • „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra

    „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra