Videó: épp egy lopott autót bontott ez a ceglédi banda, amikor elkapták őket

A ceglédi rendőrök két férfit egy tanyán kaptak el, akik minimum 8 autót loptak el az elmúlt hónapban. Harmadik társukat, aki a megbízó volt, szintén elfogták.

A ceglédi rendőrök F. Tamás 40 éves balatonszemesi, R. Ferenc 50 éves ceglédi és J. László 36 éves pilisvörösvári lakos ellen indított eljárást.

A ceglédi, a nagykátai, a monori és a Pest megyei rendőrök egy Cegléd közeli tanyán kapták el a férfiakat, akik ekkor is egy személyautót szedtek szét. Az intézkedés során kiderült, hogy a járművet néhány órával azelőtt Tatabányáról lopták el.

A nyomozás szerint F. Tamás az elmúlt hónapban 8 személyautót tulajdonított el Albertirsa, Nagykőrös, Cegléd, Tarján, Jászberény és Dánszentmiklós területéről. A járműveket J. László megbízásából lopta el, majd azokat R. Ferenccel szétszedte, és az alkatrészeket a 36 éves gyanúsított által megjelölt helyre szállította.

A nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást, amelyek során a korábbi bűncselekmények elkövetéséből származó alakrészeket és a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket találtak és foglaltak le. J. Lászlót a rendőrök ugyancsak elfogták és mindhárom gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170314_elkaptak_egy_auto_tolvaj_bandat
 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Csökkennek a hazai üzemanyagárak

    Csökkennek a hazai üzemanyagárak


  • Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet Sajószentpéternél

    Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet Sajószentpéternél


  • Függőlegesen állt meg a kocsi az árokban a 16. kerületben

    Függőlegesen állt meg a kocsi az árokban a 16. kerületben


  • Vezetni tanította a nőt a férje, amikor felborult az autójuk, a nő belehalt a sérüléseibe

    Vezetni tanította a nőt a férje, amikor felborult az autójuk, a nő belehalt a sérüléseibe


  • Bármikor láthatod, mi történik az autód körül, riasztást kapsz üzenetben mozgásra. Nextbase IQ teszt

    Bármikor láthatod, mi történik az autód körül, riasztást kapsz üzenetben mozgásra. Nextbase IQ teszt


  • „Ezért börtönbe kerülök” – ismételgette a balesetet szenvedett sofőr az úttesten

    „Ezért börtönbe kerülök” – ismételgette a balesetet szenvedett sofőr az úttesten


  • Csuklós buszokat lopott el két férfi Csepelen

    Csuklós buszokat lopott el két férfi Csepelen


  • Balról kanyarodott az őrült kamionos elé a Skoda

    Balról kanyarodott az őrült kamionos elé a Skoda


  • Kínos képsorokat osztott meg a rendőrség egy driftelni próbáló BMW-sről

    Kínos képsorokat osztott meg a rendőrség egy driftelni próbáló BMW-sről


  • Alaposan meglepte olvasónkat egy gyalogos álcát öltött BMW

    Alaposan meglepte olvasónkat egy gyalogos álcát öltött BMW


  • 15 éves újszerű autó nyugdíjas bácsitól, aki a telekre járt vele? Mutatunk valamit!

    15 éves újszerű autó nyugdíjas bácsitól, aki a telekre járt vele? Mutatunk valamit!


  • A belső sávban haladt, nem tartott jobbra – Megbüntették a nógrádi rendőrök

    A belső sávban haladt, nem tartott jobbra – Megbüntették a nógrádi rendőrök


  • Közutas autó Vs. Passat – Komoly vitába keveredtek az M0-son

    Közutas autó Vs. Passat – Komoly vitába keveredtek az M0-son


  • Lassan ment át egy körforgalmon. Az áldozatnak két foga kiesett, úgy megütötték

    Lassan ment át egy körforgalmon. Az áldozatnak két foga kiesett, úgy megütötték


  • Hogyan készüljünk fel a nagy melegben való belföldi nyaraláshoz és autózáshoz?

    Hogyan készüljünk fel a nagy melegben való belföldi nyaraláshoz és autózáshoz?