VIDEÓ: Elképesztő, amit ez a furgonos Szentendrén művelt

Szokás szerint olvasóinktól kaptuk az alábbi videóban látható két felvételt.

Az első Szentendrén lett rögzítve:

„2022.01.22-én, Szombat este, 18:45-kor rögzítettem Szentendrén, ezt az elég erős manővert.

Amikor a visszapillantóba néztem, azt hittem, fékezés nélkül belénk száll, majd azt, hogy a másik sávban várakozókra.

Aztán arra gondoltam, hogy talán a telefonját nyomkodta a sofőr és már nem tudott fékezni és csak így sikerült mentenie, de később is produkált erős manővereket – pl. balra kanyarodó sávból előzte a sort a lámpa előtt -, de az nem látszik a fedélzeti kamera felvételén.”

– írta meg olvasónk.


A második eset pedig Tolnán történt, 2022.01.22-én.

Az ‘A’ Merci sofőrje nem tudta kivárni, amíg a kamerás autó sofőrje szabályosan balra kanyarodik és nem mindennapi szabálytalanságot követ el. Néhány másodperccel később pedig újabb szabálytalanság következik…

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt