VIDEÓ: Elképesztő, amit az emberek művelnek az újonnan átadott M30 szakaszon

„A múlt hét kedden átadott új autópálya szakaszon a napokban ugyanis többen is a forgalommal szemben hajtottak fel, sőt, volt aki kerékpárral közlekedett a leállósávon. Az eseményeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomfigyelő kamerái is rögzítettek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomfigyelő kamerái is rögzítették, ahogy 2021. október 30-án kora reggel egy 82 éves kazincbarcikai hölgy az M30-as autópályán először szabályosan haladt, majd meggondolta magát és megfordult, utána nagy sebességgel a forgalommal szemben vezetett egészen Halmajig. Szintén vannak felvételei a közútkezelőnek arról az esetről is, amikor egy 59 éves encsi nő aznap a kora délutáni órákban szintén a

forgalommal szemben közlekedett a 64-es kilométerszelvény térségében. Ő ráadásul kétszer is megfordult a pályán, mire sikerült lehajtania.

Előbbi esetben sajnos baleset is történt, ugyanis az 51-es kilométerszelvénynél két lengyel kamion haladt a külső és belső sávban egymás mellett, amikor észlelték a szembejövő autót a leálló, illetve a külső sávba húzódtak le, azonban a két kamion érintőlegesen így is ütközött, míg a szabálytalan autós továbbhaladt.

A rendőrség szakemberei mindkét esetben előállították a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról intézkedtek és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Azokban a térségekben, ahol új autópálya szakaszok épülnek, ott érdemes az arra közlekedőknek még utazásuk előtt megtervezniük útvonalukat, hogy feltérképezhessék, hol, milyen csomópontokon keresztül tudnak felhajtani és eljutni úticéljukhoz.

Hirdetés

A térségben élőknek is fontos, hogy ne megszokásból vezessenek, figyeljék az előjelzéseket, a gyorsforgalmi utakhoz kapcsolódóan kék hátterű táblákon jelzik a szakemberek az útirányokat, településeket.

Fontos még megjegyezni, hogy érdemes az autósoknak folyamatosan frissíteniük navigációs eszközeiket és mindig a legfrissebb térképszolgáltatásokat használniuk, ugyanis az is rendszeresen előforduló probléma, hogy a régi szoftverek nem ismerik fel az új pályaszakaszokat és nem megfelelő utasításokat adnak a közlekedőknek, mint például, hogy forduljanak meg.

Ezért is fontos, hogy elsősorban a kihelyezett tábláknak, előjelzéseknek megfelelően közlekedjük. Az új M30-as autópályán található digitális kijelzőkön ezért külön megerősítették a jelzéseket a szakemberek, hogy még jobban segítsék az autósok tájékozódását.

Egy biztos, hogy ha egy sofőr miután felhajtott a pályára és a jobb oldalára esik az elválasztósáv, akkor biztos lehet benne, hogy a forgalommal szemben halad, ilyen esetben amilyen gyorsan csak teheti, húzódjon le a leállósávra és hívjon segítséget.”

– írta meg a Magyar Közút a videó leírásában.

Borítókép: Magyar Közút YouTube csatorna
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett