VIDEÓ: Életveszélyesen megsérült egy kislány, miután biciklijével az őt megelőző autó elé kanyarodott

Életveszélyes koponyasérüléssel szállítottak kórházba egy 13 éves kislányt, akit egy autó ütött el a büki Ifjúság útján – közölte a 112press.

A lap úgy értesült, hogy a gyerek az úttesten kerékpározott egy autós pedig a megfelelő oldaltávot megtartva, a felezővonalat mind a négy kerékkel átlépve előzni kezdte. Az autó már majdnem a gyermek mellett volt, amikor a lány meg akart fordulni. Balra fordította a fejét és szinte abban a pillanatban már kanyarodott is.

Az autó vezetője fékezett, de a jármű jobb elejével elütötte a gyereket, aki a földre zuhant és súlyos, életveszélyes koponya sérülést szenvedett.

A mentők a helyszínen stabilizálták az állapotát, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Az esettől függetlenül fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy

egy jó minőségű kerékpáros sisak segíthet elkerülni az esetleges baleset bekövetkeztekor a súlyos fejsérülést.

Továbbá semmiképp sem javasoljuk, hogy kerékpározás közben akár felnőttek, akár gyermekek fej- vagy fülhallgatón keresztül zenét hallgassanak, mert az elnyomhatja a fontos külső zajokat, amik fontosak ahhoz, hogy biztonságosan közlekedhessenek.

Forrás: 112press


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon