VIDEÓ: Egyszerű szituációból lett csúnya adok-kapok autós és motoros közt

A balhé azzal kezdődött, hogy egy motoros megpróbálta beelőzni a videón szereplő autóst  Lengyelország egyik fizetőkapujánál, ám az nem engedte.

Ezután elindult az adok-kapok. A motoros előbb jelezte az autósnak, hogy nem oké amit csinált, majd az autós válaszul enyhén leszorította a motorost, aki nem hagyta annyiban a dolgot és a kocsi felé rúgott. Az autós ezután kiszállt az autójából és a két fél egymásnak esett. Nem a legjobb ötlet volt ez. Egyrészről az erőszak nem megoldás és a közlekedési szituációkat jobb nem ököllel rendezni.

Másfelől egy motorossal egyébként sem a legjobb ötlet összebunyózni, hiszen legtöbb esetben tetőtől talpig protektorban vannak, fejüket sisak védi és sokszor kesztyűjükön is van protektor, így lényegében nem sok esélye volt ennek az autósnak sem.

A harcnak végül egy másik sofőr vetett véget a felvétel készítője pedig – a külföldi leírás szerint –  leállította a kamerát, így az nem derült ki, mi lett az eset folytatása.

Hirdetés


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: STOP CHAM
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben