Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Egymásra jelentette a legnagyobb veszélyt a két egyszerre szabálytalankodó
VIDEÓ: Egymásra jelentette a legnagyobb veszélyt a két egyszerre szabálytalankodó
Hirdetés

Az alábbi (első) felvétel egy igazi 2 in 1, ami sokat elárul a közlekedési kultúra alacsony szintjéről.

Szerencsére nem okozott baleset közeli szituációt sem de nem volt veszélytelen és mindenképpen érdekes közlekedési morálra világít rá. Tiszaújvárosból, Debrecen irányába egy a videón is látható kisteherautó lassította a sort , ami ugyan idővel besorolt egy jobbra kanyarodó sávba, egy település irányába de ennek ellenére az előttem haladó autósnál elfogyhatott a türelem és a korábban a kisteherautó és közötte található autót a forgalomtól elzárt területen előzni kezdte (legalább az irányjelzőjét használta).

Ekkor a mögöttem haladó autós is megelégelte a lassabb tempót és ő is előzésbe kezdett, amit az ekkor már javában a forgalomtól elzárt területen előző autós szerencsére észlelt és így ugyan a szembesávban de maradt hely a hátulról érkező autósnak is. Érdekes és egyben ijesztő látvány amikor a videót abban a pillanatban állítjuk meg amikor a négy jármű szinte egy vonalban van, egy a szembejövő sávban de rossz irányban, egy a forgalomtól elzárt területen, egy a megfelelő sávban és a kisteherautó ami kanyarodásra készül. 

Továbbá látható az is, hogy a mögülem érkező autós szinte azonnal eltűnik a képről tehát sejthető, hogy nem 90 km/h-val haladt tovább hanem jelentősen nagyobb tempóval. Illetve az is érdekes még szerintem, hogy az előttem haladó, miután végrehajtotta a forgalomtól elzárt terület az előzést beállt kb. 80 km/h-ás tempóra. (ezért érdemes volt ilyen manővert végrehajtani) „

– fűzte az első, fedélzeti kamerája által rögzített felvételhez olvasónk.

Hirdetés


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

A második felvétel pedig már a 63-as úton lett felvéve, egy másik olvasónk kamerája által. Nem sokon múlt a hatalmas, frontális ütközés.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés