VIDEÓ: Csomagtartón keresztül kellett kimenteni az orosz nőt. Beszakadt az aszfalt az autója alatt

Az 59 éves nő alatt január 11-én, csütörtökön reggel az oroszországi Azovban, a Szevasztopolszkaja utcán a kocsi alatt megbukott a talaj, és az autó a sofőrrel együtt beszakadt. Csak a hátsó kerekek és a csomagtartó maradt az aszfalt tetején. – szúrta ki az Index.

Dudálásra lettek figyelmesek a közeli házak lakói. Hívták a mentőket, akik néhány perc múlva a helyszínre siettek.

„A lyuk körülbelül három méter mély volt. Egy méteren belül pedig szintén üreg volt. Az autótól körülbelül ugyanilyen távolságban egy repedés jelent meg a felszínen, de senki sem figyelt fel rá, mert a talaj stabilnak tűnt. A nőt gyorsan ki kellett húzni. Körülbelül öt percig tartott minden” – mondta Denisz Szosin, az azovi polgári védelmi és rendkívüli helyzetek osztályának vezetője.

A csomagtartón keresztül nyílt út a mentéshez, amelyhez létrára volt szüksége a mentőknek. Ezt a gödör alján helyezték el, az egyik a legfelső fokon állt, egy másik kinyitotta az autó hátsó ajtaját, amennyire csak tudta, és segített a nőnek felmászni a csomagtartóba.

Az esetről készült videókat Anton Gerascsenko ukrán politikus, belügyi tanácsadó osztotta meg az X-en (korábban Twitter).

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen