Hirdetés

Gondolkodtató
VIDEÓ: A busz mögül szaladtak az úttestre a gyerekek, de jött a kamion
VIDEÓ: A busz mögül szaladtak az úttestre a gyerekek, de jött a kamion
Hirdetés

A busz az iskolából vitte haza a gyerekeket, és már épp elindult, amikor ketten úgy gondolták, átszaladnak az úttesten.

Gyerekként az egyik első dolog, amit a közlekedéssel kapcsolatban megtanítanak az embernek, az az, hogy tilos kirohanni az úttestre. Nem véletlenül, hiszen ilyenkor minimális az esély, hogy az autósok meg tudnak állni. A gyerekek viszont gyakran feledékenyek, amiből aztán egy pillanat alatt meglehet a baj.

Az alábbi videót egy kamion fedélzeti kamerája rögzítette Norvégiában. A buszról a megállóban leszálltak a gyerekek, és úgy tűnt, minden rendben megy, ám egy hirtelen ötlettől vezérelve ketten úgy gondolták, átrohannak az úttesten.

Bár az autóbusz az elakadásjelzővel jelezte, hogy épp leszállnak az utasok, amikor a gyerekek megindultak, már a busz is épp útnak indult. Szemből viszont érkezett a kamion, ami már csak akkor vette észre a két gyereket, amikor már közvetlenül odaért.

Szerencse, hogy a felvételt készítő jármű sofőrje dudált, a kamionos pedig lassabban érkezett, így centikre ugyan, de sikerült megállnia a kamion elé kerülő gyerek előtt.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171112_busz_kamion_gyerekek_uttest

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés