Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Bumm, felelősség elismerése, majd döbbenet
VIDEÓ: Bumm, felelősség elismerése, majd döbbenet
Hirdetés

Egy olvasónk küldte el szerkesztőségünknek a fedélzeti kamerája által rögzített felvételt, mivel igen kellemetlen helyzetbe került.

Történt ugyanis, hogy a Pest vármegyei Kisnémediben beléjük tolatott egy Honda, 2023.05.10-én.

„Az úriember elfelejtett időben bekanyarodni a kisbolthoz, majd hosszas tolatásba kezdve – nem nézve a tükörbe – a már állóra fékezett autónkba tolatott bele.”

– írta meg olvasónk, aki hozzátette, hogy a Honda sofőrje korrektül el is ismerte felelősségét a helyszínen, kitöltötték a kitölteni valókat, majd mindenki ment is a dolgára.

A döbbenet akkor történt, amikor megkapták a Hondás biztosítójának levelét, melyben a következő állt:

„Kárbejelentést követően műszaki szakértőnk a keletkezett sérüléseket jegyzőkönyvezte és fotókkal dokumentáltan rögzítette. A kárügy rendezése során szükségessé vált további információk beszerzése, melynek keretében részletes okozói nyilatkozatot kértünk be.

A jelenleg rendelkezésünkre álló nyilatkozatok és a jármű szemléje alapján – álláspontunk szerint – mindkét járművezető felelős a baleset bekövetkezéséért.

A polgárjogi kártérítés szabályai alapján – veszélyes üzemek találkozásánál – a járművezetők magatartását kell minősíteni. Az elvégzett vizsgálatok és a beszerzett információk birtokában a balesetben résztvevő felek vétkességének aránya 50%-50%-os megosztásban állapítható meg.

Fentiek alapján a(z) ………………. forgalmi rendszámú gépjárműben keletkezett kár 50%-át áll módunkban téríteni az ……………… forgalmi rendszámú gépjármű felelősségbiztosítása terhére.

A kár rendezéséhez kérjük, juttasson el részünkre egy javítási árajánlatot.

Együttműködését köszönjük.”

– zárta levelét a biztosító.

Na ez lenne talán az ügy lezárása a kamerafelvétel nélkül!

Azt elnézve ugyanis látszik, hogy az osztott felelősség kérdése talán akkor merülhetne fel – bár nevetséges a komplett szituációt elnézve -, ha és amennyiben a kamerás autó nem állt volna meg időben. De megállt! Ez jól látszik a felvételen. Sőt, még a dudára is volt ideje ráfeküdni ebben a pillanatban szerencsétlen sofőrnek, aki vélhetőleg köpni-nyelni nem tudott a szituációtól lefagyva.

A jelenlegi állapot szerint a felvétel létét a biztosító tudtára adni kívánja a kamerás kocsi sofőrje. Szívből remélik, hogy a felvétel megváltoztatja a biztosító hozzáállását az ügyhöz és teljes mértékben megtérül a kár. Mi is reméljük… Friss híreink itt.

Hirdetés


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés