VIDEÓ: Bukhatja a jogosítványát az M5-ös autópályán büntetőfékező férfi

Még januárban tettünk közzé egy olvasónk által rögzített felvételt, melyen egy SUV büntetőfékezéssel torolta meg sérelmét. Az ügyben eljárás indult, a nyomozást befejezték és úgy fest a sofőr búcsút inthet a jogosítványának.

A felvételen látható, hogy egy tehergépkocsi több kamion előzésébe kezdett, amit a mögötte haladó személyautó nem nézett jó szemmel. Ezért amikor a teherautó befejezte a manővert, az őt követő jármű – irányjelzés és megfelelő oldaltávolság tartása nélkül – elé vágott, majd indokolatlan fékezésbe kezdett.


Nemrég egyébként hasonló esetben szintén ítélet született. Egy nő büntetőfékezett szintén az M5-ös autópályán, őt a Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. KAPCSOLÓDÓ:

Ítélet született az M5-ösön büntetőfékező nő ügyében


A videó természetesen a rendőrséghez is eljutott, ezért eljárást indítottak közúti veszélyeztetés miatt ismeretlen személlyel szemben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezték, majd beazonosították a bűncselekmény elkövetőjét.

A 32 éves kecskeméti férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a gépjárművezetői engedélyének visszavonását.

Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.

Hirdetés

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten