VIDEÓ: Budapestet is elöntötte a víz, elverte a jég. Sok helyen csapdába kerültek a közlekedők

Olvasónktól kaptuk az alábbi videót, amit a 20. kerületben rögzített.

Több településen is mandarin-, golflabda- vagy éppen dióméretű jégdarabok hullottak az égből, nem kímélve embert, állatot, fákat vagy bármilyen tulajdont.  – írta meg az Index.

Közben az Országos Meteorológiai Szolgálat újra frissítette a térképet, amelyen azt jelzi, hogy országszerte merre kell durva zivatarokra számítani.

Korábban azt írták, hogy késő délutántól heves zivatarokra számíthatunk: dél felől várhatóan egy kiterjedt zivatarrendszer éri el az országot, amely késő estére fokozatosan északkeletre helyeződik át. A leghevesebb gócokat szélroham (90-100 km/h, de ezt meghaladó sem kizárt), jégeső (akár több centiméteres) és felhőszakadás (rövid idő alatt lehulló több tíz milliméter csapadék) is kísérheti.

Korábban még az egész országra első- vagy másodfokú figyelmeztetés volt érvényben, most azonban ez megváltozott. Úgy tűnik, a Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek újabb jégverésre számíthatnak, ezeken a területeken ugyanis másodfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt, míg elsőfokú figyelmeztetés érvényes Somogy megyére.

Kis megkönnyebbülést hoz az este a Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala megyékben élőknek. Ezeken a területeken semmilyen figyelmeztetés nincs érvényben.


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Hirdetés


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával