VIDEÓ: Bombaként csapódott a kertbe az autós – Mázli, hogy a gyerekek nem voltak az udvaron

Biztonsági kamera rögzítette, ahogy bombaként robban be egy autós egy ház kertjébe.

Az autót vezető hölgy igencsak nagy sebességgel mehetett a becsapódás előtt, ugyanis papirmaséként zúzta le előbb a ház kerítését, majd a méretes medencét letarolva egy trambulinon állt meg. Azt hiszem erre mondják, az anyagi kár jelentős. Az eset már önmagában elég szürreális, de a videó még csak ezután kezd igazán furcsa lenni.

Az autót vezető nő ugyanis sértetlenül pattan ki az autóból, majd csípőre tett kézzel próbálja felmérni a helyzet súlyosságát. Kicsit, mintha azon tanakodna, ki a fene rakta oda azt a medencét….

Ezután eszébe jut, hogy valami hiányzik…

Bizony az ütközéskor leesett a paróka a fejéről, így azt gyorsan vissza is rakja, hogy teljes pompában adhasson magyarázatot a kiérkező rendőröknek.

Egy biztos, csak a csodának köszönhető, hogy sem a medencében sem pedig a trambulinon nem voltak gyerekek, mert ez az eset biztosan tragédiával végződhetett volna.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Hasonló esetért nem kell ám messze menni sajnos. Tegnap mutattunk nektek egy hazai esetet, melyben egy autós hasonlóképp csapódott be egy ház kertjébe. A sofőr ez esetben ittas volt, az eset során pedig három személy is súlyos sérülést szenvedett.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Két épületet is lezúzott, majd autójával felborulva állt meg a ház udvarán egy ittas férfi


Forrás: Toppers
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől