VIDEÓ: Bíróság elé kerülhet a sofőr, aki korábban egy bemutatón borult fel egy tűzoltóautóval

A baleset miatt a tűzoltóautó vezetője akár katonai bíróság elé is kerülhet – számolt be erről az RTL Híradója.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, váci iskolásoknak tartottak tűzltósági bemutatót még 2019-ben, melyen egy a bemutató kedvéért lángoló autó oltására érkező tűzoltóautó az oldalára borult. A balesetben egy tűzoltó megsérült. A nyomozó ügyészség akkor közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást.

„Egy elég nagy sugarú ívben próbáltam ezt a manővert végrehajtani, ehhez mérten is választottam meg a sebességet” – mondta Grédely György, a tűzoltóautó vezetője, aki azt állítja, hogy több olyan ember is volt a lezárt parkolóban, akiknek nem lett volna szabad ott lenniük.

Szerinte egy operatőr állt rossz helyen, őt még kikerülte,, ám ezután egyik tűzoltó kollégájához került túl közel, ezért rántotta félre a kormányt.

„Végig próbáltam a jármű ura lenni és visszahozni a stabilitás helyzetét” – tette hozzá.

A rendőrség akkor hivatalból feljelentést tett, de az ügyben sokáig nem történt előrelépés. György áprilisban leszerelt, azóta buszsofőrként dolgozik. A sofőr korábban több kitüntetést is kapott pályája során, volt, hogy miniszter gratulált neki személyesen. Másfél évvel az eset után igazán váratlanul érte, hogy meggyanúsították.

Az autó vezetőjét a katonai ügyészség közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

Úgy tudjuk, hogy a szakértői vélemény egyértelműen kimondta, hogy a vezető nem hibázott, sőt, többet tett, mint elvárható lett volna!

A sofőr a gyanúsítás ellen panasszal élt, ám az ügyészség elutasította ezt. Az RTL információ szerint a Központi Nyomozó Főügyészség megalapozottnak tartja a gyanúsítást, az ügyről hétfőn adnak részletes tájékoztatást.

Hirdetés
Forrás: rtl.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren