VIDEÓ: Azonosították és eltiltották a vezetéstől az Örs vezér téri kamikaze autóst

A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, aki záróvonalon áthajtva, a szembejövő sávban kerülte ki a pirosnál várakozó kocsisort. A jutalma pénzbírság és a vezetéstől való eltiltás lett.

Az életveszélyes manőverről egy olvasónk küldött nekünk felvételt korábban. Az autós 2021. november 21-én 16 óra körül Budapest XIV. kerületében, az Örs vezér terénél öt sávot és a záróvonalat átszelve, a szembejövő sávban kerülte ki a piros lámpánál álló kocsisort, majd a tilos jelzésen áthajtva kanyarodott jobbra az álló autók előtt.

A felvétel ezúttal is a rendőrségnél landolt, ez alapján pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága szabálysértési eljárást indított.

Ennek során azonosították a szabálytalan autóst, akivel szemben a piroson való áthajtás miatt közigazgatási bírságot, míg közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértések miatt pénzbírságot is kapott, valamint a járművezetéstől eltiltották.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten