Videó az őrült hajszáról – bódult állapotban rendőrök elől menekült, majd buszmegállóba csapódott

Nem mindennapi üldözés zajlott Nyírbátor utcáin. A rendőrautó elől menekülő sofőr egy ponton már a buszmegállót sem kímélte, miközben utasai is megsérültek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi 2023 júliusában, jogosítvány nélkül és kábítószer – úgynevezett „kristály” – hatása alatt vezetett, holott a bíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől. Amikor a rendőrök megpróbálták igazoltatni, inkább menekülni kezdett.

  • Leszorított, büntetőfékezett, kipattant, fenyegetőzött

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi jelenetet Budapest VII. kerületében, amit így írt le: „A Damjanich és a Rottenbiller utcák kereszteződésénél történt az eset augusztus 15-én, 7:44-kor. Én a gépkocsimmal a Damjanich utcán várakoztam a jelzőlámpa zöld jelzésre és balra a Rottenbiller utcára kívántam kanyarodni a bal oldali sávból.”

A rendőrautók fény- és hangjelzései sem állították meg, a férfi több percen át hajszát rendezett Nyírbátor utcáin. Számtalan közlekedési szabályt megszegett, és másokat is közvetlen életveszélybe sodort. A rendőrök megerősítést kértek, ezért egy másik egység keresztbe állt az úton – de a sofőr még ekkor sem adta fel.

Padkára hajtva próbálta kikerülni az akadályt, ám elvesztette az uralmát a jármű felett, kerítésnek, majd egy buszmegállónak csapódott. A sofőr ezután kiugrott a roncsból, otthagyva a megsérült utasokat, és futva próbált meglógni. A rendőrök azonban elfogták.

Nem ez volt az első esete: a vád szerint korábban is hasonló szabályszegéseken érték, így most halmazati büntetések várnak rá. Az ügyészség járművezetéstől eltiltás alatti vezetés, közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása, kábítószer birtoklás és bódult járművezetés miatt emelt vádat, és többéves börtönbüntetést kért a férfira.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn