VIDEÓ: Az egyik autós türelmetlen volt, a másik Dredd bírónak érezte magát- kitalálod mi a lett a történet vége?

Az alábbi felvételhez nehéz szavakat találni, de ahogy az lenni szokott, megint a vétlen autós szívta meg mások ostobasága miatt. A BMW sofőrje láthatóan szeretett volna haladni, igazán lendületesen közlekedett, ám ezzel  igazából egy darabig nem is volt nagy gond, hisz látszólag semmi kirívó szabálytalanságot nem követett el. Indexet villogni ugyan nem sokat látunk sávváltáskor, de ezen kívül sok gondot nem okozott az autós.

Majd az egyik körforgalomnál feltűnik a volvós Dredd bíró, aki úgy dönt, hogy segít az autósnak visszavenni a lendületből, így a körforgóból kicsit sem szabályosan kiérve azonnal lelassít a sietős sofőr előtt.

A BMW türelmetlen sofőrje, ekkor azonnal sávot vált, ahol sikeresen telibever egy vétlen autóst.

Volvós Dredd ekkor elégedetten a gázba tapos és elhajt, ami kicsit sem szép dolog, hiszen a baleset előidézésében erősen közrejátszott az ő magatartása is.

A helyszínen végül csak türelmetlen autósunk marad, aki kapkodásával – és volvós Dredd segítségével – csak annyit ért el, hogy megkeserítette egy vétlen autós napját.

Hirdetés

 

Forrás: STOP CHAM
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból