Videó: Autós üldözés volt Miskolcon

A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Miskolcon a vezetés közbeni telefonálások, záróvonal átlépések mellett súlyos törvénysértés is történt, amit a kamera rögzített.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei 2018. március 27-én 14 óra körül vették észre, hogy egy autón nincs első rendszám, a hátul ülő két gyerek pedig nincs bekötve, illetve nem védte őket semmilyen biztonsági rendszer.

A járőrök ekkor hang és fényjelzést használva felfedték rendőri kilétüket, de a sofőr ki akart bújni az intézkedés alól, ezért tovább hajtott.

A férfi többször túllépte a megengedett sebességet, figyelmen kívül hagyta a tilos jelzéseket, felhajtott a járdára, ahol kis híja volt, hogy el nem ütött egy babakocsit toló nőt és a mögötte sétáló asszonyt.

A rendőri intézkedés eredményeként megállított és elfogott 24 éves miskolci férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítotti kihallgatásán többek között elmondta, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, de valamelyest ismeri közlekedési táblákat.

A Miskolci Rendőrkapitányság a 24 éves Zs. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A piroson át, a tiloson át…

A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Miskolcon a vezetés közbeni telefonálások, záróvonal átlépések mellett súlyos törvénysértés is történt, amit a kamera rögzített.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/a-piroson-at-a-tiloson-at#1

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla