VIDEÓ: Áthajtott a piroson és csúnya balesetet okozott Arnold Schwarzenegger

Arnold egy méretes GMC-vel hajtott át a piroson, majd összeütközött egy Priussal, aminek végül a motorháztetején állt meg. A balesetnek részese volt egy Porsche is, ami szintén csúnyán összetört.

Több autó összetört, egy ember pedig megsérült abban a balesetben, amit az elsődleges információk alapján Arnold Schwarzenegger okozott amerikai idő szerint péntek délután Los Angelesben,  – adta hírül a TMZ. Úgy tudni a baleset azért következett be, mert a sztár áthajtott egy piros lámpán. Ekkor ütközött a szabályosan haladó Priussal, aminek végül a motorháztetején állt meg Arnold böhöm nagy járműve.

Úgy tudni a Priust egy nő vezette, akit vérző fejjel szállították kórházba, de helyszíni tudósítások alapján nincs életveszélyben.

A színész nem sérült meg a balesetben. Bár úgy tűnik valóban áthajtott a piroson, egyelőre nem bírságolták meg, az első vizsgálatok pedig kizárták annak tényét, hogy bármelyik sofőr alkoholt vagy drogot fogyasztott volna.

A színész már a helyszínen jelezte, hogy nagyon aggódik a megsérült nőért és ahogy lehet személyesen szeretné meglátogatni a kórházban.

A szemtanúk szerint a baleset olyan rémisztően nézett ki, mintha egy akciófilm jelenete lett volna.

Hirdetés

 

 

Forrás: TMZ / Videó és borítókép: CGTN /
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra