Hirdetés

Hírek
VIDEÓ: Alig volt hely a két jármű között, de ő bevágott. Súlyos baleset lett belőle
VIDEÓ: Alig volt hely a két jármű között, de ő bevágott. Súlyos baleset lett belőle
Hirdetés

A videót nézve szinte biztosak vagyunk benne, hogy sokatoknak beugrik már, hogy jópár hasonló besorolással találkozott. Arra a bizonyos szituációra gondolunk, amikor épp csak van két jármű között egy kis hely, valaki azonnal bevágódik, nem foglalkozva azzal, hogy marad-e előtte vagy mögötte biztonságos féktáv.

Az okosabbak ilyenkor lelassítanak – ha tudnak – az agresszívabbak, villognak hadakoznak. Egy biztos, az így besoroló autósok, talán bele sem gondolnak, de komoly hibát követnek el. Az a hiba pedig másodpercek alatt sodorja veszélybe saját maguk és a közlekedőtársak épségét is.

A miértet valószínűleg a többségnek nem kell magyarázni, a többieknek pedig szolgáljon tanulságkén az alábbi eset, amit a Magyar Közút kamerái rögzítettek az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán.

Ahogy az a felvételen is látható, az úton karbantartási munka folyik, ami miatt terelés volt érvényben. A szakaszon több figyelmeztető jelzés volt elhelyezve, amit a legtöbb közlekedő időben észlelt is. A ponyvás kisteher lényegében betolakszik a tartálykocsi elé, ám ezzel épp a fent leírt helyzetet teremtette elő a baj pedig nem váratott magára.

Az előtte haladó járművek hirtelen fékezni kezdtek, így neki is erőteljesen lassítania kellett, próbálta elkerülni az ütközést, ezért a leállósáv felé húzta a kormányt, ott viszont majdnem nekiment a vadonatúj előjelző berendezésnek.

Hirdetés

A mögötte haladó kamion, ami elé bevágott, szintén nem nagyon tudott már megállni, hiszen féktávon belül vágódott be elé a sofőr, ezért próbálta megoldani a helyzetet és a belső sáv felé menekült, de így is nekiütközött a kisteherautónak. A szemfülesebbek talán kiszúrták, hogy a sor elején egy autós szintén eljátszotta ugyanezt, bevágódott a másik jármű elé, de abból szerencsére nem lett csatt.

A ponyvás autó román állampolgárságú sofőrje súlyosan megsérült, hozzá rövid időn belül mentőhelikopter érkezett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Forrás: Magyar Közút

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés