Hirdetés
Gondolkodtató
Videó: a semmiből tűnt fel, frontális baleset lett a vége – Észrevetted volna a közeledő autót?
Videó: a semmiből tűnt fel, frontális baleset lett a vége – Észrevetted volna a közeledő autót?
Hirdetés

Úgy tűnt, semmi akadály nincs az autós előtt, a bajt csak az utolsó pillanatban vette észre.

A közlekedésben alapvetően két nagyon fontos dolgot kell szem előtt tartani. Egyfelől mindig az útviszonyoknak megfelelő vezetési stílust kell alkalmazni, másfelől pedig figyelembe kell venni a “látni és látszani” elvet. A téli autózáskor ezek különösen fontosak, mégis rendszeresen van, aki egyiket vagy másikat “elfelejti” betartani. Ebből lesznek az olyan balesetek, mint amit az alábbi videóban is látni lehet.

A fedélzeti kamerás kocsi sofőrje szép nyugodtan autózott, úgy tűnt, semmi különösebb dolog nem zavarja meg az útját. Előtte nem volt másik autó, ami zavarta volna a kilátását, így a nagyjából 90 km/h-s tempót is tartani tudta. A baj azonban szemből érkezett.

A mellette elhaladó autók egyike mögött ugyanis ott volt egy másik kocsi is, ami nem volt kivilágítva, helyette azonban félig átlógott a másik sávba – valószínűleg előzni akart. A kamerás autó sofőrje már későn vette észre, hogy ott a másik kocsi, így az ütközés elkerülhetetlen volt.

Azt nem tudni, a balesetben ki mennyire sérült meg.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171218_autos_video_oroszorszag_frontalis_baleset

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája