VIDEÓ: A járdáról hajtott az autós elé a rolleres – Ezúttal hatalmas szerencséje volt

A fővárosban is egyre népszerűbb közlekedési eszköznek számítanak az elektromos rollerek, főképp mióta bérelhető formában is megjelentek.

A probléma nem magával az eszközzel van, hiszen praktikus, kényelmes és viszonylag gyors alternatívát kínál azoknak, akik rövid távon közlekednek a tömött fővárosban. A probléma leginkább azzal van, hogy ezekre az eszközökre nem sok szabály létezik egyelőre, sokan pedig a KRESZ szabályaira fittyet hányva, őrült módjára, gyakran keresztbe-kasul, járdáról az úttestre, autók között cikázva közlekednek, mindenféle védőfelszerelés nélkül az egyébként egyáltalán nem lassú eszközzel.

Az alábbi felvételen szereplő rolleresnek hatalmas szerencséje volt, hogy az autós résen volt.

A járdáról hajtott le szabálytalanul a szabályosan, zöld jelzésen áthaladó autós elé. Az autós azonnal a fékbe taposott, de így is összeütköztek.

Szerencsére úgy tűnik a rolleres ezúttal megúszta az esetet és a felvétel alapján az autóban sem keletkezett kár, hiszen az eset végén egy kézfogással búcsúzott egymástól a két résztvevő.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: STOP CHAM
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában