VIDEÓ: A „dalolós autó” tolatva gázolta el az úttesten sétáló nőt

Az Egri Járási Ügyészségen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben közvetítői eljárás keretében adott jóvátételt a figyelmetlen sofőr.

A férfi 2023. május 21. napján a kora délutáni órákban derült időben, jó látási viszonyok mellett végzett hátramenetet Recsk belterületén a Vörösmarty Mihály úton az általa vezetett tehergépkocsival.

A gyanúsított tolatása során figyelmetlensége miatt nem észlelte a mögötte a járda helyett szabálytalanul az úttesten gyalogló nőt, akit a járművével fellökött.

A sértett elesett, a férfi a járművel továbbhaladt, de – szerencsére – annak kialakítása miatt a sértett felett haladt, majd a nő kiabálására állt meg úgy, hogy a sértett még a jármű alatt tartózkodott.

A balesetben a hölgy 8 napon túl gyógyuló törést szenvedett el.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt megbánta, és vállalta a sértett felé jóvátétel teljesítését, ezért az Egri Járási Ügyészség az eljárást felfüggesztette a közvetítői eljárás lefolytatása céljából, mely eredményesen, a sértett és a gyanúsított megegyezésével és a kért jóvátétel teljesítésével zárult, ezért az ügyészség az eljárást – tevékeny megbánás folytán – megszüntette.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte