VIDEÓ: A buszsofőr agresszívan vezetett és nem lassított, állítja a celeb

Nem büntetőfékezett, csak lassított – ezt állította a bíróságon Berki Krisztián, aki 2018-as balesetveszélyes manővere miatt tett hétfőn vallomást a bíróságon – derült ki a Tények.hu riportjából.

A mai tárgyalás, amelyen tanúkat hallgatnak meg, a láthatóan feszült Berki Krisztián megszólalásával kezdődött. A celeb állítása szerint nem volt szabálytalan az előzése, azért próbálta lehagyni a buszt, mert úgy érezte, „a sofőr nem szimpatizál vele”.

A férfi azt elismerte, hogy előzés közben gyorsan ment és szabálytalanul állt meg az út közepén, de a bűncselekményt tagadta.

A tárgyaláson meghallgatták a buszsofőrt és Berki feleségét is, akik mind másképp emlékeztek mindenre.

A teremben jelen volt még Császár Gergely közlekedési szakértő is, aki elmondta, hogy a híresség a fékezés utolsó szakaszában nem lassító fékezést hajtott végre, hanem egy intenzívebb fékezést.

Berki elmondta, hogy azért próbálta lehagyni a buszt, mert úgy érezte a sofőr nem szimpatizál vele.

Mint állítja, azért állt meg, mert látta, hogy zárva van a lakópark kapuja, és szerinte a busz lassítás nélkül belehajtott az autójába. Berki azt állítja, hogy nem látta az előzni tilos táblát és a záróvonalat. Önmagát gyakorlott sofőrnek tartja, és már többször is előzött ezen az útszakaszon, most is a szaggatott vonalnál kezdte a manővert.

Hirdetés

Forrás: Tények.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz