Videón a balhé: A BKK egyik sofőrje rátámadt egy fiatal, kerekesszékes lány kísérőjére

A videón az látszik, hogy a kísérő a buszsofőrrel vitába keveredik azzal kapcsolatban, hogy az elektromos kerekesszékben utazó lánynak joga van-e felszállni a buszra (a fiatal lány akkor már a buszon ült). A sofőr azt mondta, hogy szerinte nincs, és arra hivatkozott, hogy erről körlevelet kaptak.

Ezután a kísérő arra szólította fel a buszvezetőt, hogy akkor engedje le a rámpát, hogy a lány leszállhasson. „Ne szórakozzál itten, és figyelj, nem volt megbeszélve, hogy…” – mondta erre a buszvezető, majd agresszívan a telefonért nyúlt, amellyel a kísérő videózott.

A felvételt itt megvágták, majd az látszik rajta, hogy a vezető mégis leengedte a rámpát. Közben azt mondta: „Hülye gyerek, viselkedjél. Jaj, de menő vagy te. Ha meglátom valahol, a gatyádat leperlem. Komolyan, már beszéltem ügyvéddel ilyen patkány miatt, mint te vagy! Figyelj, meg fogsz rohadni” – mire a kísérő csak nevetett. – foglalta össze az Index.

Hirdetés

A felvételt a 444-hez jutatták el, az eset állítólag még tavaly novemberben történt a 136-os buszon, és a fiatal lány azért használt elektromos kerekesszéket, mert a betegsége, a 3-as típusú SMA (gerincvelői izomsorvadás) miatt csak ezzel tud utazni.

A kísérő azt állítja, hogy a felszálláskor a nő megkérte a sofőrt, hogy tegye le a felszállást segítő rámpát, mire a sofőr először azt állította, hogy a buszon nincs rámpa, majd azt kérdezte, hogy nem akarnak-e inkább a következő járattal menni.

Ezután mégis leengedte a rámpát, de a leszállásnál is gondok adódtak. A sofőr állítása szerint nem jelezték, hogy le akarnak szállni, és ezt követte a konfliktus, amely a videón is látható.

A 444 megkérdezte a BKK sajtóosztályát az esetről. Ők megerősítették, hogy nem volt semmiféle körlevél az elektromos kerekesszékekről, és ezek egyáltalán nincsenek tiltva a budapesti buszokon.

Hirdetés

A videót valaki már a YouTube-ra is feltöltötte:

A portál szerint a BKK eredetileg – a busz kamerafelvételei alapján – a sofőr oldalára állt, amikor panaszt tettek az ügyben, holott a szervezet szabályzata kimondja, hogy a sofőrnek kötelező leengednie a rámpát.

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön