VIDEÓ: 4 tonnával túllépte a tréleres a megengedett legnagyobb össztömeget – Horrorkaravánokra vadásztak a rendőrök

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai egy nap alatt négy külföldi sofőrrel szemben intézkedtek az M43-as autópályán, mert azok túlsúlyos járműszerelvényekkel közlekedtek.

A járőrök egy – a sztrádán az országhatár felé haladó – román honosságú autószállító trélerre figyeltek fel a napokban, mivel az négy személygépkocsit szállított. A rendőrök kivezették a járműszerelvényt a Kéthalmi pihenőhelyre, ahol a tengelysúly mérés során megállapították, hogy a tréler csaknem 4000 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.

Az egyenruhások a járművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Ezt követően még további három sofőrt szűrtek ki, mert a járműveik túlsúlyosak voltak.

Mint korábban írtuk, egy jogszabály-módosításnak köszönhetően az úgynevezett horrorkaravánok sofőrjei már akár fél milliós bírsággal és forgalmi elvétellel is büntethetők.

Hirdetés

 

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!