VIDEÓ: 150-nel menekült a rendőrök elöl, majd elakadt a sárban

A Pécsi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki

mintegy 30 kilométeren keresztül menekült gépkocsijával a rendőrök elől.

A vád szerint a férfit 2023 szeptemberében Pécsett igazoltatták angol honosságú gépkocsijával.

Az igazoltatás során a rendőrjárőrök megállapították, hogy a gépkocsi nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással, továbbá műszaki érvényessége is évekkel korábban lejárt. Az igazoltatást követően a vádlott gyalogosan távozott a helyszínről, a gépkocsiját egy áruház parkolójában hagyta.

Mintegy fél órával később azonban a korábban intézkedő járőrök észlelték, hogy a férfi ismét vezeti a gépkocsit, ezért szolgálati autójukkal utána mentek, hogy intézkedjenek vele szemben. A férfi, amikor észlelte, hogy a rendőrök meg akarják állítani, még Pécs belterületén nagy sebességgel menekülni kezdett a rendőrök elől.

A vádlott ezután több, mint 30 kilométeren keresztül 140-150 km/ órás sebességgel száguldott a rendőrök elől, melynek során számos közlekedési szabályt sértett. Így többek között közlekedési jelzőlámpa piros fényjelzése ellenére hajtott be egy kereszteződésbe, a záróvonalat több alkalommal átlépte, illetve előzések során a szembejövő gépkocsikat fékezésre, lehúzódásra kényszerítette.

A vádlott egy Szigetvárhoz közeli szőlőhegyen a sáros útszakaszon elakadt, majd a gépkocsit hátrahagyva gyalog menekült el a helyszínről. A vádlott közlekedési szabályszegésével számos, a közlekedésben résztvevő gépkocsiban utazó személyek testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

A vádlott cselekménye a közúti veszélyeztetés bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett