Hirdetés

Gondolkodtató
VIDEÓ: 11 éves kislányt gázolt el, segítségnyújtás nélkül elhajtott
VIDEÓ: 11 éves kislányt gázolt el, segítségnyújtás nélkül elhajtott
Hirdetés

A gyermek kerékpárja 21 métert repült.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint öt román férfi, akik dolgozni érkeztek Magyarországra, 2022 januárjában, a reggeli órákban egy Győr melletti településen haladtak a munkahelyükre.

A vádirat szerint a sofőr az előtte haladó autó miatt későn észlelte, hogy a kislány és a nagymamája az út szélén kerékpároznak. Hirtelen akarta őket kikerülni, azonban elvesztette uralmát az autója felett, és a sodródó járműve elejével elütötte a kislányt.

Az ütközéstől a gyerek az út melletti füves területre esett, kerékpárja pedig 21 métert repült. Az autó utasai közül senki nem ment oda a földön fekvő kislányhoz, hanem elhajtottak a helyszínről.

Az ütközéstől a jármű első rendszámtáblája is leesett, amit otthagytak a helyszínen.

A kislány csodával határos módon csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hirdetés


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés