hirdetés

Velünk tartasz?




VIDEÓ: 1 autó járt arra éppen akkor. Az elég is volt…

VIDEÓ: 1 autó járt arra éppen akkor. Az elég is volt…

2021-04-02 Facebook

Időpontfoglalás klíma javításra, töltésre:
+36 30 508 4617
hirdetés

Kétségtelen, hogy tegnap, azaz bolondok napján a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkány és Rábcakapi közötti útszakaszon nem volt nagy forgalom.

Olvasónk a kamera által rögzített időpontban 1, azaz egy darab autóval, egy Suzuki Vitarával találkozott. Mondhatni, hogy útjaik keresztezték egymást – majdnem szó szerint…

Éppkézláb magyarázatot nem igazán találtunk arra, ami a felvételen történt.

A napellenző a Suzukin le volt hatva, feltételezhetően okkal…, de ez persze nem indokolja, hogy ne vegyünk észre egy szemből közeledő, legalább 1 tonnás tárgyat.

” Az eset 2021.04.01 én történt. Nem tudom, hogy a szembe érkező idősebb Úr direkt rántotta-e rám a kormányt vagy sem, de nagy szerencsém volt, hogy időben tudtam reagálni. Továbbá abban is szerencsém volt, hogy a fa pár méterrel előbbre volt, így nem lett nagyobb bajom az ijedtségen kívül. A kedves “Úriember” továbbhajtott, még csak nem is fékezett. Pedig nagyobb baj is történhetett volna, szemmel láthatóan nem érdekelte hogy mi lett velem. “

– fűzte a felvételhez olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.

hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

AJÁNLOTT:
VIDEÓ: Döbbenetes kakaskodást rögzített egy kamera az M5 kivezetőn

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Sokan olvassák



Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság

A biztonságosabb közutakért…

Támogatónk

hirdetés

Itt is kövess…

MŰSOROKKAL, VIDEÓKKAL

csatornánkon
várunk


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


A TWITTEREN IS OTT VAGYUNK