A vezetők agyát szondázza a Nissan

Az agyhullámokat érzékelve, az emberi beavatkozásnál 0,2-0,5 másodperccel hamarabb tudja a Nissan legújabb autója, mit akar a vezetője.

A CES kiállításon mutatja be a Nissan azt a technológiáját, amely egy érzékelőkkel teletömött, az autóba épített számítógéphez kábelek csatlakozó sapkát jelent, amely a vezető agyhullámait vizsgálja. A japánok szerint azzal, hogy közvetlenül a döntéshozatal forrását vizsgálják, az emberi reakciónál 0,2-0,5 másodperccel hamarabb felismerik, hogy milyen beavatkozás készül -írja az automotor.hu

A Brain-to-Vehicle, azaz B2V rendszer arra jó, hogy annak segítségével az autó fel tud ismerni olyan veszélyhelyzeteket, amit mondjuk az önvezető autó érzékelői még nem vettek észre, de az esetleges manőverekre is jobban fel tud készülni az autó. Itt most arra kell gondolni, hogy a kényelmes módban haladó autó hirtelen sportosba vált át, ha azt érzékeli az agyhullámok alapján a számítógép, hogy most hirtelen kormánymozdulat következik.

Arra is használható a B2V technológia, hogy az autó nyugtató belső környezetet termet a hangulatvilágítás és az illatpatron segítségével, ha azt érzékeli, hogy a vezetője netán ingerülten ül a volán mögé, illetve a fáradtságfelismerés is sokkal megbízhatóbban és hamarabb működik a ma alkalmazott megoldásoknál.

Forrás: http://www.automotor.hu/hirek/a-vezetok-agyat-szondazza-a-nissan/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből