Vezetni akar? Új feltételekkel ülhet a volán mögé!

Az Európai Bizottság a közelmúltban fogadott el egy olyan módosítást, amely változtat a szív- és érrendszeri, illetve a cukorbetegségben szenvedőkre vonatkozó minimális egészségügyi követelményeken, hogy az ilyen betegségben szenvedők csak nagyon indokolt esetben veszítsék el a jogosítványukat.

Az Európai Bizottság egy 2006-os irányelvet módosított most, amelyet azzal indokolt, hogy a legfrissebb orvostudományi ismereteket figyelembe véve próbálja megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt a közúti biztonság és a mobilitás között -írja a napi.hu

szív- és érrendszeri betegségeknél az új javaslat világosan megkülönbözteti azt a két állapotot, amikor a kérelmező még vezethet, és amikor az egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy a forgalomban részt vegyen.

A módosítás kimondja, hogy bizonyos szív- és érrendszeri problémák esetében a vezetői engedélyt csak akkor lehet a jogszabályban megjelölt csoportba tartozó kérelmezők, illetve járművezetők számára kiállítani vagy megújítani, ha az adott egészségügyi problémát eredményesen kezelték, rendelkezésre áll egy szakorvosi engedély, valamint – szükség esetén – rendszeres orvosi felülvizsgálatra kerül sor. A módosítás pontosan (23 pontban) határozza meg ezeket az eseteket, amelyeket itt talál.

A módosítás emellett 9 olyan esetet határoz meg, amely esetén nem lehet már meghosszabbítani, illetve kiállítani jogosítványt. A vezetésből kizáró ok lehet például:

  • defibrillátor beültetése,
  • perifériás vaszkuláris megbetegedések,
  • szívelégtelenség,
  • szívműködést segítő eszközök,
  • szívbillentyű-zavar bizonyos esetei (ezeket a módosítás pontosan meghatározza),
  • strukturális és ingerületvezetési zavarral járó szívizombetegségek bizonyos esetei,
  • hosszú QT-szindróma okozta ájulás, torsade des pointes és 500 ms-t meghaladó QTc kíséretében,
  • Brugada-szindróma ájulással vagy túlélt hirtelen szívhalállal.

Kivételes esetekben a vezetői engedély kiállítható vagy megújítható, amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja, valamint rendszeres orvosi vizsgálat biztosítja, hogy az érintett személy – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait- alkalmas a biztonságos járművezetésre – olvasható a módosításban.

Az irányelv kimondja, hogy a részletesen leírt szívizombetegségekben (arritmogén jobb kamrai szívizombetegség, spongiform kardiomiopátia, katekolaminerg polimorf kamrai tachycardia és rövid QT-szindróma) vagy a szívizombetegségek esetlegesen felfedezett új formáiban szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében értékelni kell a vezetési alkalmasságot befolyásoló hirtelen esemény bekövetkezésének kockázatát. Átfogó szakorvosi értékelés szükséges, az érintett szívizombetegség kórtüneteit pedig figyelembe kell venni.

Más szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében a tagállamok korlátozhatják a vezetői engedély kiállítását vagy megújítását – olvasható a direktíva módosításában.

A cukorbetegekre vonatkozó feltételek így változnak:

cukorbetegek esetében a módosítás könnyebbé teszi annak megállapítását, hogy az állampolgárnak továbbra is megengedi-e az egészségi állapota, hogy vezethessen.

A módosítás kiküszöböli azt a korábbi eshetőséget, hogy megfelelő kezelés mellett a cukorbetegségben szenvedő kérelmező elveszítse a jogosítványát.

Így a módosítások értelmében a hipoglikémia fellépésének kockázatával járó, gyógyszerrel kezelt cukorbeteg kérelmezők, illetve járművezetők kötelesek igazolni, hogy tisztában vannak a hipoglikémia kockázatával, és egészségi állapotukat megfelelően ellenőrzés alatt tartják. Az olyan kérelmezők, illetve járművezetők számára, akik nincsenek tisztában a hipoglikémiával járó kockázatokkal, nem lehet kiállítani vagy megújítani a vezetői engedélyt – áll a jogszabályban.

A módosítás szerint a visszatérő súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők számára nem állítható ki vagy újítható meg a járművezetői engedély, csak ha rendelkezésre áll orvosi szakvélemény, és rendszeres az orvosi felülvizsgálat.

Az ébrenléti állapotban visszatérő, súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve gépjárművezetők számára járművezetői engedély csak a legutolsó epizódot követő három hónap elteltével állítható ki vagy újítható meg.

A módosított jogszabály itt is lehetővé szerint, hogy kivételes esetekben kiállítható vagy megújítható legyen a vezetői engedély, amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja, valamint rendszeres orvosi vizsgálat biztosítja, hogy az érintett személy – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait – alkalmas a biztonságos járművezetésre.

Ezeket a rendelkezéseket a tagállamoknak 2018. január 1-jétől kell alkalmazniuk.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/vezetni_akar_uj_feltetelekkel_ulhet_a_volan_moge.618564.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek