Vesztegetéssel próbált jogosítványhoz jutni egy nő miután többször megbukott a vizsgán

A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy 30 éves salgótarjáni nő ellen, aki 110.000 forintot ajánlott egy közlekedési vizsgabiztosnak, azért, hogy átengedje őt a gyakorlati vizsgán.

A nő a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlati vizsgát már többször megpróbálta letenni, azonban egyszer sem járt sikerrel.

2019 októberében Salgótarjánban ismét próbálkozott, ám mivel az egyik körforgalomba történő behajtáskor nem adta meg az elsőbbséget az ott haladóknak, így az ütközés elkerülése érdekében az oktatónak be kellett avatkoznia, ezért ez a vizsga is sikertelenül zárult.

A tanulóautót már az oktató vezette vissza a vizsgaközpont épületéig, ahol a nő a vizsgabiztosnak 110.000 forintot ajánlott annak érdekében, hogy a vizsgát eredményesnek minősítse és így a két évvel korábban letett elméleti vizsgát se kelljen megismételnie.

A vizsgabiztos a vádlott ajánlatát visszautasította.

[AdSense-a]

A Nógrád Megyei Főügyészség a nő ellen vesztegetés bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől