Verseny közben ütötték el a hosszútávfutó Lubics Szilviát – A sofőr meg sem akart állni

A versenyzőt a baleset után zúzódásokkal és fejsérüléssel kellett kórházba szállítani. Az autós fel sem fogta mi történt.

Verseny közben ütötték el Lubics Szilvia hosszútávfutó, ultrafutót. A sportoló Facebookon osztotta meg a baleset részleteit. Mint Balatonakalinál egy 50 km-es versenyen vett részt éppen, amikor nagyjából a 35. kilométernél a semmiből elütötte őt egy autós.

A sportoló csupán egy nagy ütést érzett hátulról a csípőjén, egy pillanattal később a levegőben volt, majd az aszfaltra zuhant, ahol beverte a fejét.

Futótársai és az egészségügyi szakemberek azonnal a segítségére siettek. Szerencsére nem vesztette el az eszméletét, és a végtagjait is tudta mozgatni – idézi fel a történteket a sportoló.

„Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna…” – mondta.

Hirdetés

A mentők a veszprémi kórházba szállították további vizsgálatokra, ellátásra. Szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúszta az esetet, ám rettentően felháborodott, hogy ilyen előfordulhatott hszen mint írja is a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottak egymás mögött, egy oda-vissza szakaszon, tehát az út mindkét oldalán voltak futók.

Zenét nem hallgattam, a baleset egy jól belátható egyenes szakaszon történt. Az úton több tábla is ki volt helyezve, ami jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól.

Aki engem elütött, meg sem tudott állni azonnal, még egy előttem futó srác karjának is nekicsapta a visszapillantó tükrét.”

Lubics megköszönte az orvosok segítségét, majd hozzátette: miután látta és meghallgatta az autó vezetőjét, annyit kér, hogy „senki ne üljön a volán mögé úgy, hogy totálisan alkalmatlan az autóvezetésre, mert egy pillanat alatt zúzhatja porrá bárki életét.”

 

Borítókép: Daniel Reche fotója a Pexels oldaláról
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg