Véget ért a moratórium az autót lízingelők számára

Több fontos részletkérdést is tisztáz a Magyar Közlönyben szerdán megjelent, a hitelmoratóriummal kapcsolatos kormányrendelet.

A már korábban is napvilágot látott döntéseken kívül fontos változás, hogy a lakossági lombardhitel-, kézizálog kölcsön- és a nyíltvégű gépjármű lízing szerződésekre a moratórium október 31-ig vehető igénybe. A legnagyobb meglepetés, hogy azok az ügyfelek, akik gépjárművet lízingeltek, akkor sem vehetik igénybe a továbbiakban a moratóriumot, ha egyébként megfelelnek a már ismert kritériumoknak.

A korábbi bejelentés szerint azok maradhatnak a fizetéskönnyítő eljárásban, akik gyermeket várnak vagy nevelnek, nyugdíjasok, közfoglalkoztatottak vagy álláskeresők.

Azok is maradhatnak, akiknek 2020. márciusa óta csökkent a jövedelmük.

Hirdetés

Ugyancsak kötelesek visszatérni a fizetéshez azok, akik értékpapír fedezete mellett vettek fel (lombard)hitelt, illetve a záloghiteleket is törleszteni kell a jövőben. A money.hu értékelése szerint az autóhitelek kikerülése annak fényében érthető, hogy a 2022. júniusáig terjedő moratórium már 27 hónapra szól.

Ennyi idő alatt egy használt autó annyit veszít az értékéből, amely után a fennálló hitelösszeg már bőven meghaladhatja a fedezetként szolgáló gépjármű értékét.

Persze, az új gépjárművek esetében is számottevően csökken a forgalmi érték ennyi idő alatt.

Forrás: money.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták