Véget érhet a rollerkáosz! Több botrányos rolleres eset nyilvánosságra került – a szigorítás már a küszöbön áll

Úgy tűnik, a hatóságoknál is betelt a pohár.

A közelmúltban több olyan fedélzeti kamerás felvétel is bejárta a médiát, amelyek rolleresek súlyos szabályszegéseit örökítették meg – és ezek között több a Bpiautosok.hu-n jelent meg.

Az egyik, Budapesten rögzített jelenetben egy fiatal nő szabálytalanul hajt át az Üllői úton, keresztben – egy autós pedig csak úgy tudja elkerülni az elütést, hogy letarolja a kerékpársávot elválasztó műanyag oszlopokat.

Egy másik, májusi eset Pécsett történt. A felvételen látható, ahogy egy rolleres nagy sebességgel, láthatóan körültekintés nélkül ér a gyalogátkelőhöz. Két szemből érkező autós is satufékkel próbál megállni – de az egyikük már nem tud időben fékezni, és elsodorja a fiatalt. A rolleres hatalmasat repül, de csodával határos módon nem szenvedett komolyabb sérülést.

A részletekről az alábbi videóban.

Elnézést, ha zavaró!
Kizárólag a reklámok segítik működésünket, köszönjük, hogy elviseled. Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet! Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

  • Amikor azt érzed: MOST ITT A VÉG – Videón a horror pillanat

    Egy olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette azt a hajmeresztő pillanatot, amikor egy kamionról lezuhanó markológép az úttestre zuhant – pont előttük. A bama.hu beszámolója szerint a baleset 2025. július 3-án történt. Egy kamion szállította a markológépet, ám a szerelvény nem fért át a híd alatt, így a rakomány az úttestre zuhant.

A hírek szerint a döntéshozók is lépésre szánták el magukat – szigorítások jöhetnek a rolleresekre vonatkozó szabályokban.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn