Vége lehet az elektromos autók ingyen töltésének – de hogyan kell fizetni utána?

Magyarországon az elektromos autók közterületen való töltése jellemzően ingyenes, a rendszer azonban nem tartható fenn sokáig. A tankolás költségét viszont többféle módon is ki lehet számolni.

Hazánkban a közterületeken lévő, az önkormányzatok és a szolgáltatók által üzemeltetett elektromos töltőoszlopokon egyelőre jellemzően ingyenesen lehet „megtankolni” az elektromos autókat, a szakemberek szerint azonban ez nem marad így sokáig. Minél több lesz az elektromos autó, annál nagyobb érdekük lesz az áramszolgáltatóknak abban, hogy valamilyen módon profitáljanak az ott eladott áramból. Ez persze érthető is, hiszen odahaza sem ingyen használjuk az áramot. A kérdés csak az, miként kell majd fizetnünk érte.

© Mini

DLA Piper szakértője szerint a benzinkutakon megszokott és gyorsan átlátható liter/forint árképzéssel ellentétben az elektromos töltőpontok más és más elszámolási módot alkalmaznak. Ezek alapján van,

– ahol óra- vagy percalapú elszámolást alkalmaznak nem törődve azzal, mennyi villamosenergiát vesz fel az autó egységnyi idő alatt.

– ahol kWh-alapú elszámolást alkalmazzák.

– ahol töltésenkénti díjat számítanak fel (‘per session fee’).

– ahol havi- vagy éves előfizetési díjat fizettetnek a felhasználókkal, melyet követően korlátlan mennyiségű villamos energia tölthető a gépjárműbe (‘all-you-can-eat model’).

– ahol a töltőhely elfoglalásáért külön díjat kérnek.

– ahol ingyenesen használható a töltőállomás, amelyek használatához gyakran egy kötelezően alkalmazandó mobilapplikáció kapcsolódik.

De melyik változat mit takar?

Az óra- vagy percalapú számlázás első hallásra jó ötlet lehet, hiszen meglehetősen könnyen kiszámolhatónak tűnik a végösszeg. A szakember szerint azonban ez nem teljesen igazságos. Ha ugyanis egy 6,6 kWh-s kapacitású töltővel csatlakozik valaki, akkor kétszer annyi energiát tud felvenni, mint akinek 3,3 kWh-s kapacitású töltője van, fizetni viszont mindketten egyformán fognak. Ráadásul külföldön látni olyat is, hogy még akkor is pörög a számláló, ha már teljesen fel van töltve a kocsi.

kWh-s elszámolás egy fokkal jobb ötletnek hangzik, pláne úgy, hogy ehhez már a villanyszámla kapcsán hozzászokhattunk. Ebben az esetben azonban a töltőoszlopnál is meg kellene, hogy jelenjen a különbség aközött, hogy csúcsidőszakban vagy éjszaka töltjük az autónkat.

© MTI / EPA / Franck Robichon

Az alkalmankénti töltés sem egy rossz ötlet, ám itt hasonló a probléma, mint a percalapú fizetéssel: mindegy, hogy 80 százalékon vagy épp 10 százalékon áll az akkumulátor, ugyanannyit kell fizetnünk a töltésért, hiszen alkalmat fizetünk, nem energiát. „Ilyen elszámolás esetén kedvezményt járhat abban az esetben, ha a fogyasztó egy bizonyos tagsági vagy időszakos átalánydíjat fizet a töltőhálózat részére” – írja a DLA Piper szakértője. Ugyanez a helyzet a havi-/éves előfizetés vagy a töltőhely elfoglalásának díja esetén is.

Marad persze még opció: ha otthon töltjük az autónkat. A szakember szerint ez a verzió jó eséllyel mindig olcsóbb lesz, mint ha egy töltőoszlopnál vennénk fel elektromos áramot, ugyanis nincs pluszköltség azzal, hogy egy töltőoszlopot üzemeltessen valaki.

 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170830_elektromos_auto_toltese_mennyibe_kerul
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt