Vége a lejárt okmányok korának – Januártól hatályát vesztette az okmányokról és ügyintézésről szóló kormányrendelet

Január 1-től hatályát vesztette az okmányokról és ügyintézésről szóló kormányrendelet, amely szerint a veszélyhelyzet után 60 napig érvényesek a papírok. 2022. június 30-ig mindenkinek meg kell hosszabbíttatnia a lejárt okmányait, műszaki vizsgáját – adta hírül a Napi.hu

Több jogszabályt is hatályon kívül helyezett a kormány január elsején, így többek között azt a rendeletet is, amely a veszélyhelyzet idején a hivatalos okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályokról rendelkezett.Ez kimondta, hogy a lejáró okmányok, a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga érvényessége és a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését (június 1.) követő 60 napig továbbra is érvényesnek tekinthetők.

A 2021. december 17-én megjelent Magyar Közlönyben lévő törvénymódosítás pontosan meghatározta, hogy a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány,

ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is, 2022. június 30-ig érvényes. Az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni.

Hirdetés

A vészhelyzet alatt bizony sokan éltek a lehetőséggel, és nem hosszabbították meg a lejárt dokumentumok érvényességét. Az Index információi szerint 2020. március 11. és 2020. július 3. között 522 595 személyazonosító igazolvány, 163 005 útlevél és 348 568 vezetői engedély érvényességi ideje járt le – ezt közölte a portállal a Belügyminisztérium. Az első veszélyhelyzet elrendelése és 2021 szeptembere között azonban mindössze 430 034 személyi igazolványt, 64 733 útlevelet és 309 817 jogosítványt újítottak meg, ugyanakkor a BM szerint ezek nem feltétlenül azonosak az első veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, ám meghosszabbított érvényességű okmányok számával.

Forrás: Napi.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel