Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton

Nem mindennapi jelenet játszódott le egy Zala vármegyei falu benzinkútján. Egy férfi a korábbi rendezetlen közlekedési konfliktusát szeretett volna megoldani késsel és karddal, de a balhé közben egy vascső is előkerült.

November 10-én délután Bakon, a benzinkút parkolójában támadt rá egy bérbaltavári férfi arra a személyre, akivel másfél héttel korábban egy közlekedési szituáció miatt konfliktusba keveredett – írja a police.hu.

Hirdetés

A rendőrség szerint az elkövető késsel rontott rá egy másik férfira, akit meg is sebzett dulakodás közben. A sértett nem hagyta magát, az autójából elővett egy vascsövet, azzal ütötte a támadóját. Ezután a 35 éves bérbaltavári gyanúsított „kardnak látszó tárgyat” vett elő az autója csomagtartójából, és többször lesújtott vele 53 éves ellenfelére, majd távozott a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kiérkező rendőrök a helyszínen megtalálták a verekedés közben eltört kés pengéjét, a kardhüvelyt és a vascsövet is, de a kardot a támadó egy közeli patakba dobta.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt hallgatták ki a bérbaltavári férfit, majd őrizetbe vették.

Hirdetés
police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?


  • Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen

    Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen


  • Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről

    Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről


  • Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett

    Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett


  • Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését

    Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését


  • Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett

    Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett


  • Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér

    Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér


  • Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

    Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia


  • Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son

    Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son


  • Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben

    Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben


  • Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is

    Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is


  • Az ablakon át püfölte a buszsofőrt a rolleres

    Az ablakon át püfölte a buszsofőrt a rolleres


  • Razzia indul jövő héten. Ezt fogják figyelni a rendőrök

    Razzia indul jövő héten. Ezt fogják figyelni a rendőrök


  • Lovak szabadultak el az M5 kivezetőn. Videón a hajsza

    Lovak szabadultak el az M5 kivezetőn. Videón a hajsza


  • Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt

    Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt