VILÁGGÁ KÜRTÖLNÉD?
Küldd be nekünk itt:
videó, fotó, bármi...

Van egy útszakasz, ahol Öt perc alatt hat autó csúszott az árokba


SOS Mobilgumis
SOS Autóklíma töltés
hirdetés

Egymást érték a balesetek a Békés és Mezőberény közötti 470-es főút egyik szakaszán. Január elején hat autó csúszott az árokba öt percen belül. Nem egymással ütköztek.

Mezőberény polgármestere elmondta, a január elején történt balesetek kapcsán megkereste a Magyar Közút illetékeseit, hogy egy táblával mindenképpen figyelmeztessék az autósokat a csúszós szakaszra.

– Szeretnénk elkerülni, hogy bárki is megsérüljön – fogalmazott Siklósi István.

A beol.hu megkereste az útszakasz melletti farmon élő Kovács Gabriellát is, aki kiemelte, sokan csúsznak árokba a területen, de ezek közül jó néhány baleset nem szerepel a statisztikákban, mert ha nincs személysérülés, kihúzatják magukat, és nem szólnak a rendőrségnek.

„Január 14-én ismét három autó tört össze. Ugyanott, ugyanabban az időben, két mentő vitte el a sérülteket. 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy a 470-es számú főút Békés és Mezőberény közötti szakaszán, különösen az 1 km+800 métertől az 1 km+899 méterig terjedő szakaszon, az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett a balesetek száma. Az elmúlt években a megjelölt útszakaszon nem történt személysérüléssel járó közlekedési baleset.

Most azonban, ha az anyagi káros balesetek mellett csak a személysérüléssel járó esetek számát vizsgáljuk, már akkor is kiugró a változás – tették hozzá. A rendőrség a helyzet javításáért több intézkedést tett.

A január 2-án, illetve 14-én történt 2-2 baleset előtt 40-45 perccel a rendőrség telefonon jelezte az állami tulajdonú közút kezelőjének, hogy az úttest csúszós, jeges. A Békési Rendőrkapitányság ugyanis – a baleseti helyzetre tekintettel – naponta többször ellenőrizteti az útszakaszt, a Mezőberényi Rendőrőrs járőrei tehát rendszeresen figyelik az útviszonyokat.

A Békési Rendőrkapitányság vezetője levélben kérte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy lehetőségeikhez mérten végezzenek ellenőrzéseket, és szükség esetén intézkedjenek a síkosságmentesítésre.

A jelenleg ideiglenesen kihelyezett, útépítésre figyelmeztető és 40 km/h sebességkorlátozást jelző tábla helyett a rendőrség a balesetek megelőzése érdekében állandó sebességkorlátozást javasol bevezetni. A forgalomtechnikai változtatások bevezetése és az útviszonyok javítása, a síkosságmentesítés nem a rendőrség hatásköre, feladata.

Forrás: beol.hu

MEGOSZTOM:

Ne kockáztass, vegyél kamerát itt:

hirdetés

Tetszik oldalunk?

Támogatóink

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Itt is kövess…


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ

CSATLAKOZZ ITT:


INKÁBB VIDEÓT NÉZNÉL, MINT OLVASNÁL???
IRATKOZZ FEL:


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:



AUTÓTESZTEKKEL
csatornánkon várunk
89.5 Music FM Fittikémmel

Legfrissebb

Hirdess nálunk

TURBÓZD FEL VELÜNK CÉGED KOMPLETT KAMPÁNNYAL

Banner PR cikk Termék, szolgáltatás bemutatás (Élő, vagy vágott videó)

Kérj egy ajánlatot ide kattintva!

Társ-oldalaink




e-autosok.hu
Elektromos autók – Tesztek – Hírek