Változik a forgalmi rend az M3-as mogyoródi szakaszán

Mától változik a forgalmi rend a M3-as autópálya mogyoródi szakaszán a pályát keresztező híd középső pilléreinek építése miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel.

Várhatóan július közepéig tart majd a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új csomópont építése.

A munkálatok idejére a pálya érintett szakaszán a belső sávot négyszáz méteren mindkét irányban lezárják. A jelentős napi forgalom miatt irányonként két forgalmi sáv sávelhúzással biztosítja majd a haladást – írta a cég.

A meglévő Ring pihenő és az autópályát keresztező Temető út között közel egy kilométer hosszon kell ideiglenes forgalomkorlátozásra számítani. Mindkét irányban csökkentett, 60 kilométer/óra sebességgel haladhatnak majd az autósok.

A tavaly októberben megkezdődött kivitelezés ütemterv szerint halad. A híd már elkészült pilléreit összekötő fejgerenda zsaluzási, vasalási és betonozási munkálatait, valamint a közmű kiváltási- és fakitermelési munkálatokat is végzi a vállalkozó. Az építkezés várhatóan 2019 nyarára fejeződik be, onnantól használhatják az új csomópontokat és kapcsolódó szakaszokat az erre közlekedők.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, uniós és hazai forrás felhasználásával a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a HE-DO Kft., a Penta Kft. és a KM Építő Kft. végzi – olvasható a közleményben.

Forrás és borítókép: https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/valtozik_a_forgalmi_rend_az_m3-as_mogyorodi_szakaszan.659833.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának