Változás a hazai benzinkutakon – Hamarosan újabb adatot kell majd feltüntetni a töltőoszlopokon

Szeptember végétől hatályos az a Magyar Közlönyben néhány napja megjelent előírás, mely szerint az üzemanyagtöltő állomásokon és elektromos autó töltőkön az egységár mellett már fel kell tüntetni 100 km-re számolva az  üzemanyagköltséget is – szúrta ki a napi.hu

A költséget egy jogszabályban meghatározott fiktív autóra kell megadni, illetve a NAV által megadott üzemanyag árak alkalmazásával kell számolni.

A jövőben minden kútoszlopon vagy az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység területén kötelező lesz feltüntetni, hogy adott üzemanyaggal mennyibe kerül 100 km út megtétele. Az átlagos fogyasztás nem fogja pontosan követni az üzemanyag gyakori árváltozását, mivel azokat csupán minden negyedév végén kell frissíteni majd.

Az aktualizálásnál mindig a NAV  honlapján közzétett fogyasztási norma szerinti – üzemanyag költségelszámolással kapcsolatosan alkalmazandó – üzemanyagárakat kell figyelembe venni.

A 100 kilométerre jutó üzemanyag költség kiszámítása úgy történik, hogy a fajlagos fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag egységárával. A fajlagos fogyasztást is közli a rendelet, ez a következő:

  • autógáz (LPG) esetén: 8,10 l/100 km;
  • benzin esetén: 6,33 l/100 km;
  • dízelgázolaj esetén: 5,06 l/100 km;
  • elektromos áram esetén: 17,13 kWh/100 km.
Hirdetés

Ezeket az értékeket a NAV által közölt üzemanyag árakkal kell megszorozni, amely úgy értelmezhető, hogy a havonta közölt árakat kell negyedévre átlagolni – írja a lap. Az azonos márkanév alatt értékesítő benzinkutaknál az elektromos áram ára a megelőző negyedévben, a hálózat egészében alkalmazott legalacsonyabb árak átlagolásával is meghatározható.

A rendelet szeptember utolsó napján lép majd hatályba.

Forrás: Napi.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje