Valaki sorra szúrkálja ki a kerekeket Kamaraerdőn

Valaki sorra szúrkálja ki a kerekeket Kamaraerdőn

2019-12-17 Facebook

Hetek óta egyre több olyan poszt kerül ki a közösségi oldalra, amiben arról panaszkodnak a lakók – több utcából -, hogy Kamaraerdőn az autójuk kerekét leengedték vagy kivágták, kiszúrták.

Sokan tettek már ezzel kapcsolatban feljelentést a Budaörsi Rendőrkapitányságon, csak találgatni lehet, hogy mi az indítéka a sorozat-gumilukasztónak. – írja a budaorsiinfo.hu

A folyamatban lévő ügyek esetében a Budaörsi Rendőrkapitányság nem adhat ki információt, amíg az ügy le nem zárul. Ettől függetlenül fontos beszélni erről az ügyről, mert olyan méreteket öltött. Néhány lakos úgy gondolja, hogy valaki azért károsítja meg folyamatosan a helyieket, mert nem ért egyet azzal, hogy vannak akik az utcán parkolnak az autójukkal miközben be is állhatnának a saját telkükre, de olyan is van, aki szerint csak egyszerű “őrültről”, meggondolatlan károkozóról van szó.

Pár héttel ezelőtt, még úgy tűnt, hogy csak holmi csínytevésről van szó, viszont az azóta is tartó sorozatos károkozás már bűncselekménynek minősül. Van olyan károsult, akinek sorozatban három kerekét szúrták ki reggelre.

A kamaraerdei lakosok, arra kérik szomszédaikat, hogy akikkel hasonló eset történt a közelmúltban, az tegyen bejelentést a Budaörsi Rendőrkapitányságnak a következő e-mail címen: [email protected]

Eddig több mint 20 ilyen esetről számoltak be a lakók. Sokan térfigyelő kamera kihelyezésében vagy a rendszeres járőrözésben látják a probléma megoldását a “Gumifantom” kézre kerítésében.


Kisfalvi Péter, a körzet önkormányzati képviselője (BFE) a közösségi oldalon úgy reagált korábban az esetre, hogy jelezte: felvette a kapcsolatot a Budaörsi Rendőrkapitánysággal és a Polgárőrséggel.

A képviselő a Budaörsi Infónak elmondta, a Budaörsi Rendőrkapitányság arról tájékoztatta, hogy sajnos a tettes még nincs meg, de dolgoznak az ügyön.

Elmondása szerint a rendőrség felvette a kapcsolatot a polgárőrséggel és együttes erővel próbálják megoldani a problémát.

„Én múlt héten hétfőn szereztem erről tudomást. Jelenleg 19-20 esetről tud a rendőrség. Ha bármilyen gyanús eseményt észlelnének a lakók, azt jelezzék a Budaörsi Rendőrkapitányságon.

Ha a megkeresésre nem jeleznek vissza, az nem azt jelenti, hogy nem vesznek tudomást a bejelentésről, csak feldogozzák még az adatokat.

Jelenleg is vannak Kamaraerdőn térfigyelő kamerák, viszont 15 évesek, elavultak, cserére szorulnak, ezért ezek nem tudnak segítséget nyújtani a jelenlegi nyomozásban.  

Sajnos nem a térfigyelő rendszer megújítása fog ebben az ügyben megoldást hozni, hanem úgy gondolom, hogy a járőrözés.

Természetesen szeretnénk fejleszteni a térfigyelő kamerarendszert, de ehhez még biztosan szükség lesz néhány hónapra.

Ezért azt kéri a rendőrség és én is a lakosoktól, hogy bármi gyanúsat tapasztalnak jelezzék mindenképpen, hogy a rendőröknek legyen milyen nyomon elindulni.”

Autókiszúrós térképet is létrehoztak a kárvallottak a Google segítségével, amelyen bejelölték az ismert esetek helyszíneit és időpontjait.

Forrás: (Budaörsi Infó/fotók: FB)


MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Sokan olvassák

Velünk tartasz?




Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság

A biztonságosabb közutakért…

Támogatónk

hirdetés

Segítünk az átállásban