Vádat emelt az Ügyészség ellene! Több közlekedéshez kapcsolódó bűncselekményt követett el

2023. november 22-én publikáltunk egy nem mindennapi esetet. Botot rántott egy kisteher sofőrje és lesújtott a motorháztetőre, majd ráhúzkodta kormányt a Skodára.

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki sorozatosan követett el közlekedéshez kapcsolódó bűncselekményeket.

Hirdetés

BOTOT rántott a kisteher sofőrje, LESÚJTOTT a motorháztetőre, majd RÁHÚZKODTA a kormányt a Skodára

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt „Pécsett, az 57-es út és a Siklósi út találkozásánál, 2023.11.22-én, reggel 7:21-kor. (a kamera órája nem állt át téli időszámításra) A piros lámpánál Volkswagen kisteher sofőrje az ablakon kihajolva egy bottal hadonászott a Skodás felé, majd néhányszor rácsapott az autó elejére.

A vádirat szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 20 éves férfi 2023. november 22-én reggel Pécsett eltiltás hatálya alatt vezetett egy tehergépkocsit.

Egy lámpás kereszteződésben a belső sávban haladó gépkocsi mellé állva szóban megfenyegette a gépkocsi vezetőjét, majd egy hosszú bottal kinyúlt a lehúzott bal oldali ablakon és többször ütő mozdulatokat tett a sértett irányába, közben azzal fenyegette, „hogy szét fogja verni az autót”. Miután a forgalommal haladva elindultak, a sértett gépkocsija mellé érve felé kormányozta a tehergépkocsit úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni.

A vádlott megszegte a KRESZ rendelkezéseit, cselekményével a másik gépkocsi vezetőjének életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Ezt követően, 2023. december 7-én továbbra is eltiltás alatt vezette a gépkocsiját Pécsett, melynek során anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt.

Hirdetés

A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett eltiltás hatálya alatti vezetés bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben több alkalommal folytattak szabálysértési és büntetőeljárást közlekedéshez kapcsolódó cselekmények miatt.

A vádlott letartóztatásban van, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza az ügyészség. A fotók a nyomozati irat részei, azok egy forgalomban résztvevő gépkocsi fedélzeti kamerájának felvételéből származnak.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt