Ütköztek, majd a járdán gyalogosokat ütöttek el. A halálos balesetnek több sérültje is van

Karambolozott két személygépkocsi Debrecenben, a Faraktár utcában, azaz a 48-as főút 1-es kilométerszelvényének a közelében.

Az ütközést követően mindkét jármű a járdára hajtott. A város hivatásos tűzoltói végzik a műszaki mentést, melynek során áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikáció a Haon.hu megkeresésére tudatta:

A helyszínről két súlyos, életveszélyes és négy könnyebb sérültet szállítottak kórházba. Egy fő a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére a helyszínen életét vesztette.

Papp-Kunkli Nóra, a vármegyei katasztrófavédelem szóvivője arról tájékoztatott, a tűzoltók átvizsgálták a járműveket, abból az egyik egy elektromos autó volt, azt hőkamerával is ellenőrizték, majd a tűzoltók a mentőszolgálattal közösen a sérülteket látták el.

Hirdetés

A rendőrségi közlés szerint 16 óra 45 perc körül a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Faraktár utcában két jármű ütközött, majd elsodortak több gyalogost. A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben, a rendőrök a forgalmat a környező utcákba terelik – olvasható a police.hu oldalon.

FRISSÍTÉS:

A 7 éves kisfiú is meghalt, ő a debreceni tömegbaleset harmadik halálos áldozata. A kisgyerek éppen az iskolából ment hazafelé kézenfogva az édesapjával, amikor a járdán közéjük csapódott a két autó.

A Tények kedd esti adásából kiderült, hogy

a háromgyerekes 42 éves anyán kívül egy hétéves kisfiú is belehalt a balesetben elszenvedett sérüléseibe. A gyerek az édesapjával az iskolából ment éppen haza. Az apa fogta a kezét, amikor az autók közéjük csapódtak.

A TV2 úgy tudja, hogy az egyik autós, egy 19 éves lány okozhatta a balesetet.

Borítókép: haon.hu / Tóth Imre
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették