Hirdetés

Gondolkodtató
Új törvény, hogy ne legyen több gyermekhalál a túlhevült kocsikban
Új törvény, hogy ne legyen több gyermekhalál a túlhevült kocsikban
Hirdetés

A figyelmetlen szülők nyáron igen komoly veszélynek tehetik ki csemetéiket, mely ellen most már a törvényhozók is fel kívánnak lépni.

Itt a nyár, szépen lassan egyre magasabb hőmérsékletet mérhetünk, és ezzel párhuzamosan az autóink is egyre jobban felhevülnek. Vegyünk egy konkrét példát: amennyiben a külső hőmérséklet 30 Celsius-fok, akkor a kocsink belsejében fél órával a bezárást követően már 46, egy órával később pedig már 56 Celsius-fokos forróság uralkodik. Belegondolni is rossz abba, hogy mi történik akkor, ha egy ilyen túlhevült kocsiban a szülők figyelmetlensége miatt gyermekek maradnak bent.

Az Egyesült Államokban 1990 óta több mint 800 gyermek halt meg amiatt, mert a szüleik a napon álló kocsiban hagyták őket. A kongresszusi képviselők most egy olyan törvénytervezettel rukkoltak elő, mely az újonnan forgalomba hozott személyautók esetében kötelezővé tenné egy olyan rendszert, mely a kocsi lezárását követően figyelmeztetne arra, hogy a hátsó ülésen utasok maradtak.

Hirdetés

Ilyen figyelmeztető megoldás már jelenleg is elérhető a General Motors egyes legfrissebb modelljeiben, és ha a törvényjavaslatot elfogadják, akkor az USA-ban forgalomba kerülő összes új autót fel kell majd vértezni ilyen rendszerrel. Megjegyzendő, hogy hasonló figyelmeztetést többek közt a hazánkban is igen népszerű Waze navigációs szoftver is képes adni.
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170612_uj_torveny_hogy_ne_legyen_tobb_gyermekhalal_a_tulhevult_kocsikban


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés