VIDEÓ: Új rekord született! 20 fiatal nő ült be egy Trabantba

Egy csapat Trabant 601 rajongó elérte, hogy a rekord hosszú idő után visszakerüljön a kisautó szülővárosába, Zwickau-ba.

Egy eredeti állapotú, 26 lóerős, pasztellzöld Trabant 601 P és egy csapat fiatal lány állította fel az új rekordot . A kísérletben sportoló lányok – a BSV Sachsen Zwickau kézilabdásai – ,  valamint a helyi sportiskola lányai vettek részt. A rekord előírása volt, hogy a kísérlet résztvevőinek testmagassága meg kell hogy haladja a 152 cm-t, továbbá a Trabi valamennyi nyílászáróját (az ajtókat és csomagtér fedelét) tökéletesen be lehessen csukni.

A lányoknak mindössze három és fél percre volt szükségük, hogy megtöltsék a kisautót.

A kiszállást követő számoláskor derült ki a végeredmény, ráadásul az eredetileg tervezett 19 fővel szemben 20 sportoló fért be a Trabantba.

Nem ez volt az első ilyen jellegű rekordkísérlet egyébként. 1976-ban Zwickau-ban 17 ember mászott be szintén egy „kis” Trabantba, majd ezt a rekordot 43 évvel később sikerült megdönteni egy altlandsbergi (Brandenburg) táncklub 18 táncosnőjének.

„Fantasztikus! Örülök, hogy visszahoztuk a rekordot Zwickau-ba.”

-nyilatkozta lelkesen a rekordkísérlet után az Inter Trab Szövetség elnöke, Wolfgang Kießling. Az eseményt filmen is rögzítették annak érdekében, hogy az új rekord hitelesítésre kerüljön.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

 

Forrás: Baleset-megelőzés


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták