Új pofátlan(tan)ító autó állt szolgálatba Budapesten

„A jelölés nélküli rendőrségi járművet a II. kerület „Boglárka” közlekedésbiztonsági programjának részeként adtuk át.”

– írta meg Facebook posztban Őrsi Gergely, II. kerület polgármestere.

A kamerás rendőrautók által készített videókon szembesülünk sokszor a legelképesztőbb és legveszélyesebb szabálytalanságokkal.

Az új „pofátlanító” autó reményeink szerint segít a megelőzésben is, és összességében biztonságosabbá teszi a közlekedést.
Bízom benne, hogy egyre ritkábban kell intézkedni, és egyre kevesebb olyan kirívó szabálytalanság lesz a közutakon, amit elrettentő példaként nézhetünk vissza.

Hirdetés

Fontos, hogy az autó a járőrözésben is részt fog venni, már a lomtalanítás idején, vagyis nemcsak a közúti szabálytalanságok felderítésében és megelőzésében lesz szerepe.

A közlekedésbiztonság erősítése érdekében a II. kerületi Közbiztonsági Alapítványon keresztül 5,6 millió forintos összeggel támogattuk a fiatal autó vásárlását, mely a II. Kerületi Rendőrkapitánysághoz került kamerás járőrautóként.

Emellett fontos megjegyezni, hogy a rendőrséggel együttműködve saját forrásból fix sebességmérő berendezéseket helyeztünk ki. Mostanra elmondható, hogy meggyőző eredménnyel működik az adyligeti, Kapy utcai és a Máriaremetei úti mérőpont, valamint szeptember 7-e óta működik traffibox a Törökvész úton is.

További mérőpontok épülnek hamarosan az Árpád fejedelem útjához, a Hidegkúti útra és a Zöldlomb utca 24. előtti útszakaszra is.
Örülök, hogy átadhattuk az autót Kecskés Tamás kerületi rendőrkapitánynak, és közösen dolgozhatunk a közlekedésbiztonság javításáért, köszönöm a rendőrség együttműködését!

Közlekedjenek óvatosan! Vigyázzunk egymásra! – zárta a posztot a polgármester.

Hirdetés

Borítókép: Facebook / Őrsi Gergely
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje

    Árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje


  • Teherautó hajtott egy háznak Balatonbozsok belterületén

    Teherautó hajtott egy háznak Balatonbozsok belterületén


  • Közel sem ért véget az Árpád hídi tragédia ügye: újabb gyanúsítottat hallgattak ki

    Közel sem ért véget az Árpád hídi tragédia ügye: újabb gyanúsítottat hallgattak ki


  • Letarolta egy kanyarodó busz hátulja a parkoló autó oldalát Soroksáron

    Letarolta egy kanyarodó busz hátulja a parkoló autó oldalát Soroksáron


  • Biztosítási csalás: Új trükk terjed

    Biztosítási csalás: Új trükk terjed


  • Így ússza meg a bírság egy kis részét néhány szabálytalan járművezető

    Így ússza meg a bírság egy kis részét néhány szabálytalan járművezető


  • Kamion ütközött tehervonattal ma délelőtt

    Kamion ütközött tehervonattal ma délelőtt


  • Azt hihették, hogy túl vannak a nehezén, de sajnos a kamerás autó sem tudott megállni

    Azt hihették, hogy túl vannak a nehezén, de sajnos a kamerás autó sem tudott megállni


  • Pihenőhelynek nézte az M1-es műszaki sávját, majd jött a besorolás…

    Pihenőhelynek nézte az M1-es műszaki sávját, majd jött a besorolás…


  • Ötvenes táblánál majdnem 150 km/h

    Ötvenes táblánál majdnem 150 km/h


  • Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxi sofőrje Budapesten

    Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxi sofőrje Budapesten


  • “Pörgés-forgás-csattanás” a budakalászi turbókörfogalomban

    “Pörgés-forgás-csattanás” a budakalászi turbókörfogalomban


  • Buszbaleset történt a Szentlőrinci úti felüljárón a XX. kerületben

    Buszbaleset történt a Szentlőrinci úti felüljárón a XX. kerületben


  • Lambo-ajtós Suzukit fogtak a rendőrök. Az igazi meglepetés bent várta őket

    Lambo-ajtós Suzukit fogtak a rendőrök. Az igazi meglepetés bent várta őket


  • Óriási Tesla baleset rögzített egy fedélzeti kamera Kínában. A Tesla nem gyulladt ki!

    Óriási Tesla baleset rögzített egy fedélzeti kamera Kínában. A Tesla nem gyulladt ki!