Új, még ingyenes sztrádát adtak át

Egy autópálya-szakaszt és egy elkerülőutat is átadtak szerdán Debrecen mellett.

Átadták az M35-ös autópálya folytatásának első ütemét és a debreceni déli elkerülő utat. Az év végéig ingyenes a sztráda ezen szakasza – írja a dehir.hu. A most átadott 5 kilométeres új sztrádaszakaszt 17 milliárd forintból építették meg öt új híddal és két külön szintű csomóponttal-írja a napi.hu

Az 5 kilométeres déli elkerülőt ötmilliárd forintból készítették el, az útszakaszon három felüljárót építettek, bekötötték a déli ipari parkba, emellett a 47-es főúton közvilágítással ellátott körforgalmat is kialakítottak. A két útszakasz mentén 194 ezer fát és cserjét ültettek.

Az M35-ös új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem része a sztráda első öt kilométeres szakasza az elkerülőig, a második szakasz az elkerülőtől Berettyóújfaluig tart majd, már a második ütem építése is folyik, azt a jövő év végére fejezik majd be.

A déli elkerülő út és a 47-es főút csomópontja Mikepércs közelében van, ott körforgalmat építettek. Jövőre az M35-ös új szakaszát is bevonják a fizetős autópálya-szakaszok közé, de idén még nem kell majd fizetni.

Az új sztrádaszakasszal a kialakítás alatt álló déli ipari park is gyorsforgalmi kapcsolatot kapott – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

Címlapkép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/uj_meg_ingyenes_sztradat_adtak_at.652981.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén