Új helyeken is megjelennek VÉDA kamerák

Hamarosan már nemcsak az utakon, hanem a vasúti átjárókban is számíthatnak a sofőrök a Véda kamerarendszer figyelő szemeire. – szúrta ki a hvg.hu

A MÁV vezérigazgatója Siófokon jelentette be:

Hat kiemelt helyszínen indul közös tesztprogram a rendőrséggel, amely során a rendszer a piros jelzésen való áthajtásokat is rögzíti.

A lépés nem véletlen: a vasúti átjárókban történt szabálytalanságok száma aggasztóan növekszik. Tavaly 26 baleset történt ilyen helyszíneken, nyolc ember életét vesztette, sokszor a piros jelzés sem volt elég visszatartó erő.

Egy balatoni mozdonyvezető saját tragikus tapasztalatát is megosztotta: elmondása szerint egy szabálytalanul áthaladó idős nő került a vonatja elé, az eset pedig nemcsak őt, hanem az áldozat férjét is megroppantotta – a férfi később a baleset helyszínén vetett véget életének.

KAPCSOLÓDÓ:

Most sokan meglepődhetnek: a VÉDA rendszerrel kapcsolatban szólalt meg a rendőrség

A MÁV szerint évente körülbelül 800 alkalommal törik le a sorompók rúdjait – sokszor egyszerűen azért, mert az autós siet vagy nem figyel.

A pilotprogram célja egyértelmű: elrettentés, megelőzés és felelősségre vonás. Aki ezentúl pirosban hajt át egy érintett vasúti átkelőn, akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat.

  • No Title

    Újabb felvételt kaptunk egy olvasónktól, aki hétfőn reggel az Üllői úton, a Nagyvárad tér felől haladt a Klinikák irányába, amikor egy váratlan és szabálytalan manőver kis híján komoly balesetet okozott. „Az Üllői úton Nagyvárad tér felől Klinikák felé haladtam, amikor a semmiből egy rolleres haladt át a négysávos Üllői úton keresztben" - írta a beküldő.

A Véda új funkciója komoly visszatartó erő lehet – és talán életet is menthet.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn